Piramisok

Robert M. Schoch- Robert Aqunias McNally: A világ piramisainak rejtélye






Gold Book Kiadó

Debrecen

A lázadó régész





Dr. Robert M. Schochot manapság csak úgy emlegetik, hogy a lázadó régész, aki nem volt hajlandó beletörödni abba az elméletbe, amellyel jelenleg a Szfinx korát magyarázzák. Schoch és társai azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx bizony sokkal régebbi, mint az jelenleg állítják. Ennek érdekében minden kővet megmozgattak és geológiai vizsgálatokat végeztek a szobor környékén, amely során döbbenetes következtetésre jutottak. A jelek arra engednek következtetni, hogy a Szfinx egy esős korszakot élt meg, amelynek nyomai még manapság is tetten érhetőek a szobor viharvert testén. Schoch és társai Robert Bauvel, John Anthony West és Graham Hancock azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx testén megfigyelhető barázdákat a víz erróziója okozta méghozzá egy hosszú esős időszak, amely az utolsó jégkorszak idején következett be Egyiptomban. Az esős időszakra geológiai bizonyítékok is vannak és tulajdonképpen John Anthony West is erre az időre teszi az Osireion folyami hordalékkal történő fokozatos betemetését is. A lázadó régészek élükön Schochal tehát nem ismernek el semmilyen ellentmondást és ragaszkodnak az elméletükhöz. A Szfinxet szeizmikus bojákkal is megvizsgálták és arra jutottak, hogy a szobor alatti rétegekben teljes mértékben kimutathatóak azok a vízerek, amelyek az esőzés után megmaradtak. Mindez természetesen nem volt elég az illetékeseknek és hazugságnak nevezték az olyanok kutatásait, mint Schoch. A "lázadó régészek" azonban nem adják fel és időről időre előhozakodnak a maguk sajátos érveivel. Schoch geológus, aki szilárdan kitart a saját elképzelései mellett. Föleg azóta, amióta Zahi Hawass csalónak kiáltotta ki a Schoch és a vele azonos álláspontot képviselő geológusok a Szfinxel kapcsolatos kutatási eredményeit. Dr. Robert M. Schochot manapság csak úgy emlegetik, hogy a lázadó régész, aki nem volt hajlandó beletörödni abba az elméletbe, amellyel jelenleg a Szfinx korát magyarázzák. Schoch és társai azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx bizony sokkal régebbi, mint az jelenleg állítják. Ennek érdekében minden kővet megmozgattak és geológiai vizsgálatokat végeztek a szobor környékén, amely során döbbenetes következtetésre jutottak. A jelek arra engednek következtetni, hogy a Szfinx egy esős korszakot élt meg, amelynek nyomai még manapság is tetten érhetőek a szobor viharvert testén. Schoch és társai Robert Bauvel, John Anthony West és Graham Hancock azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx testén megfigyelhető barázdákat a víz erróziója okozta méghozzá egy hosszú esős időszak, amely az utolsó jégkorszak idején következett be Egyiptomban. Az esős időszakra geológiai bizonyítékok is vannak és tulajdonképpen John Anthony West is erre az időre teszi az Osireion folyami hordalékkal történő fokozatos betemetését is. A lázadó régészek élükön Schochal tehát nem ismernek el semmilyen ellentmondást és ragaszkodnak az elméletükhöz. A Szfinxet szeizmikus bojákkal is megvizsgálták és arra jutottak, hogy a szobor alatti rétegekben teljes mértékben kimutathatóak azok a vízerek, amelyek az esőzés után megmaradtak. Mindez természetesen nem volt elég az illetékeseknek és hazugságnak nevezték az olyanok kutatásait, mint Schoch. A "lázadó régészek" azonban nem adják fel és időről időre előhozakodnak a maguk sajátos érveivel. Schoch geológus, aki szilárdan kitart a saját elképzelései mellett. Föleg azóta, amióta Zahi Hawass csalónak kiáltotta ki a Schoch és a vele azonos álláspontot képviselő geológusok a Szfinxel kapcsolatos kutatási eredményeit. Dr. Robert M. Schochot manapság csak úgy emlegetik, hogy a lázadó régész, aki nem volt hajlandó beletörödni abba az elméletbe, amellyel jelenleg a Szfinx korát magyarázzák. Schoch és társai azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx bizony sokkal régebbi, mint az jelenleg állítják. Ennek érdekében minden kővet megmozgattak és geológiai vizsgálatokat végeztek a szobor környékén, amely során döbbenetes következtetésre jutottak. A jelek arra engednek következtetni, hogy a Szfinx egy esős korszakot élt meg, amelynek nyomai még manapság is tetten érhetőek a szobor viharvert testén. Schoch és társai Robert Bauvel, John Anthony West és Graham Hancock azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx testén megfigyelhető barázdákat a víz erróziója okozta méghozzá egy hosszú esős időszak, amely az utolsó jégkorszak idején következett be Egyiptomban. Az esős időszakra geológiai bizonyítékok is vannak és tulajdonképpen John Anthony West is erre az időre teszi az Osireion folyami hordalékkal történő fokozatos betemetését is. A lázadó régészek élükön Schochal tehát nem ismernek el semmilyen ellentmondást és ragaszkodnak az elméletükhöz. A Szfinxet szeizmikus bojákkal is megvizsgálták és arra jutottak, hogy a szobor alatti rétegekben teljes mértékben kimutathatóak azok a vízerek, amelyek az esőzés után megmaradtak. Mindez természetesen nem volt elég az illetékeseknek és hazugságnak nevezték az olyanok kutatásait, mint Schoch. A "lázadó régészek" azonban nem adják fel és időről időre előhozakodnak a maguk sajátos érveivel. Schoch geológus, aki szilárdan kitart a saját elképzelései mellett. Föleg azóta, amióta Zahi Hawass csalónak kiáltotta ki a Schoch és a vele azonos álláspontot képviselő geológusok a Szfinxel kapcsolatos kutatási eredményeit.



A történet 1992-ben vette a kezdetét, amikor Robert M. Schoch a Bostoni Egyetem geológusa vizsgálatokat végzett a gizai Nagy Szfinxen és szokatlan eredményre jutott. A geológiai mérések szerint a szobor 5000 évvel idősebb, mint azt jelenleg az egyiptológusok álítják. Az egyiptológusok szerint a Szfinxet Khepren fáraó építtette valamikor az i.e. 2520-2494 körül. Az egész Khepren elméletet arra alapozzák, hogy a fáraó neve éppen csak olvasható egy sérült pajzsdísz maradványon. Khepren fáraó elég nehézkesen jöhet szóba úgyanis az említett pajzsdísz az un. Szfinx-sztéléről származik, amelyet IV. Thotmesz (i.e. 1412-1402) állíttatott, amikor restaurálta a szobrot. Schoch szeizmikus bojákkal vizsgálta a talajt és 2.4 méteres mélységben feltérképezte a Szfinx alatti területet. Ebben a mélységben már jól kimutathatóvá váltak azok a vízerek, amelyek egy hosszú esős időszakra engednek következtetni. Schoch és csapata arra jutott, hogy az esőzések valamikor az i.e. 8000 környékén kellett, hogy bekövetkezzenek. Egyes elméletek szerint az özönvíz után uralkodhattak hasonló állapotok a Nilus deltában. Elképzelhető, hogy az utolsó jégkorszak végeztével éghajlatváltozás állt be a Földön. Zecharia Sitchin szerint az özönvízet az annunakik idézték elő azzal, hogy mesterségesen belecsusztatták a sarki jégsapkákat a tengerbe. A tengerszint ettől drasztikusan megnövekedett és amikor a Nibiru bolygó elhaladt a Föld mellett az árapály jelenség miatt a megnövekedett vízmennyiség elborította az alacsonyabban fekvő területeket. Talán az egyiptomi esőzések is ennek tudhatóak be és az, hogy váratlanul véget ért a jégkorszak. A Golf-áramlat beindulása segítette elő a jégkorszak enyhülését, de hogyan alakult ki maga Golf-áramlat? Egyes elméletek elképzelhetőnek tartják, hogy az annunakik, akik a Nibirúról egy "vízes bolygó"-ról érkeztek és valamilyen víz alapú energiaforrást alkalmaztak, talán képesek voltak egy sajátos áramlatot beindítani, amely feolvasztotta a jégtáblákat. A sumér források szerint maga Enki alkotta meg az áramlatot, hogy termékennyé tegye a Földet. Visszatérve a Szfinxhez. Schochot és csapatát a geológiai kutatási eredményeik ellenére kitiltották a szobor környékéről minden olyan kutatóval együtt, akik a Zahi Hawass-féle mainstream egyiptológiai iránynak ellentmondó alternativ elméleteket fogalmaztak meg.

Ajánlott bejegyzések:

• Az istenek öröksége

• A gizai Szfinx arcának rejtélye

• A Feljegyzések Csarnoka



A bejegyzés trackback címe:

http://esekielstone.blog.hu/api/trackback/id/329850

A történet 1992-ben vette a kezdetét, amikor Robert M. Schoch a Bostoni Egyetem geológusa vizsgálatokat végzett a gizai Nagy Szfinxen és szokatlan eredményre jutott. A geológiai mérések szerint a szobor 5000 évvel idősebb, mint azt jelenleg az egyiptológusok álítják. Az egyiptológusok szerint a Szfinxet Khepren fáraó építtette valamikor az i.e. 2520-2494 körül. Az egész Khepren elméletet arra alapozzák, hogy a fáraó neve éppen csak olvasható egy sérült pajzsdísz maradványon. Khepren fáraó elég nehézkesen jöhet szóba úgyanis az említett pajzsdísz az un. Szfinx-sztéléről származik, amelyet IV. Thotmesz (i.e. 1412-1402) állíttatott, amikor restaurálta a szobrot. Schoch szeizmikus bojákkal vizsgálta a talajt és 2.4 méteres mélységben feltérképezte a Szfinx alatti területet. Ebben a mélységben már jól kimutathatóvá váltak azok a vízerek, amelyek egy hosszú esős időszakra engednek következtetni. Schoch és csapata arra jutott, hogy az esőzések valamikor az i.e. 8000 környékén kellett, hogy bekövetkezzenek. Egyes elméletek szerint az özönvíz után uralkodhattak hasonló állapotok a Nilus deltában. Elképzelhető, hogy az utolsó jégkorszak végeztével éghajlatváltozás állt be a Földön. Zecharia Sitchin szerint az özönvízet az annunakik idézték elő azzal, hogy mesterségesen belecsusztatták a sarki jégsapkákat a tengerbe. A tengerszint ettől drasztikusan megnövekedett és amikor a Nibiru bolygó elhaladt a Föld mellett az árapály jelenség miatt a megnövekedett vízmennyiség elborította az alacsonyabban fekvő területeket. Talán az egyiptomi esőzések is ennek tudhatóak be és az, hogy váratlanul véget ért a jégkorszak. A Golf-áramlat beindulása segítette elő a jégkorszak enyhülését, de hogyan alakult ki maga Golf-áramlat? Egyes elméletek elképzelhetőnek tartják, hogy az annunakik, akik a Nibirúról egy "vízes bolygó"-ról érkeztek és valamilyen víz alapú energiaforrást alkalmaztak, talán képesek voltak egy sajátos áramlatot beindítani, amely feolvasztotta a jégtáblákat. A sumér források szerint maga Enki alkotta meg az áramlatot, hogy termékennyé tegye a Földet. Visszatérve a Szfinxhez. Schochot és csapatát a geológiai kutatási eredményeik ellenére kitiltották a szobor környékéről minden olyan kutatóval együtt, akik a Zahi Hawass-féle mainstream egyiptológiai iránynak ellentmondó alternativ elméleteket fogalmaztak meg.

Ajánlott bejegyzések:

• Az istenek öröksége

• A gizai Szfinx arcának rejtélye

• A Feljegyzések Csarnoka



A bejegyzés trackback címe:

http://esekielstone.blog.hu/api/trackback/id/329850





Robert M. Schoch egyetemi tanár és természettudós, aki a világon az elsők között foglalt geológusként állást a Szfinx keletkezési idejének új vizsgálata és átgondolása mellett, bemutatja, hogy az egyiptomi, távol-keleti, valamint amerikai piramisok nem egyszerűen véletlen egybeesést idéző építmények: a korai civilizációk között jóval magasabb fokú kapcsolat állt fenn, mint azt a szakértők korábban gondolták. A Kr. e. IV. évezredtől Peru XVI. századi spanyol meghódításáig az emberiség számos piramist épített fel. A 4500 évet magába foglaló időszak alatt szinte nem volt olyan pillanat, hogy a világ valamely pontján egy kultúra ne áldozott volna rengeteg energiát erre, ne fordult volna eltökélten mélységes vallásos és szertartásos jelentőségű hatalmas építmények létrehozása felé. A könyvben 16 oldalnyi színes fotó is található



info@goldbook.hu



A Kr. e. IV. évezredtől Peru XVI. századi spanyol meghódításáig az emberiség számos piramist épített fel. A 4500 évet magába foglaló időszak alatt szinte nem volt olyan pillanat, hogy a világ valamely pontján egy kultúra ne áldozott volna rengeteg energiát erre, ne fordult volna eltökélten mélységes vallásos és szertartásos jelentőségű hatalmas építmények létrehozása felé.

Vajon időben és térben egymástól ennyire távol eső kultúrák, amilyenek például az ókori egyiptomi, a korai buddhista, a maja, az inka, a tolték és az azték, a brit-szigeteki kelta, sőt a preko¬lum¬biánus Illionis területén élt mississippi indián csupán ugyanazokat az álmokat álmodta és ugyanazokat az épületeket képzelte el? Vagy a nyomokból kiolvasható valamilyen történet, amelynek körvona¬lait csak most kezdjük megérteni?

Robert M. Schoch egyetemi tanár és természettudós, aki a világon az elsők között foglalt geológusként állást a Szfinx keletkezési idejének új vizsgálata és átgondolása mellett, bemutatja, hogy az egyiptomi, távol-keleti, valamint amerikai piramisok nem egyszerűen véletlen egybeesést idéző építmények: a korai civilizációk között jóval magasabb fokú kapcsolat állt fenn, mint azt a szakértők korábban gondolták.

Thor Heyerdahl antropológus klasszikussá vált Kon-Tiki expedíciójához hasonlóan aprólékos vizsgálata során Schoch is amellett érvel, hogy az ókori kultúrák óriási távolságokat tettek meg a tengeren. Úgy véli, miután a piramis a Közel- és Távol-Keleten művészeti kifejezésformává, a vallás, a kultúra és a kommunikáció megtestesülésévé vált, tengerészek indultak útnak, elsősorban Délkelet-Ázsiából. Ők terjesztették el a piramisok eszméjét a földön, különösen Amerikában, ahol a konkvisztádorok érkezéséig virágzott a piramisok kultúrája.

A könyvben tizenhat oldalnyi színes fénykép is található, valamint A gízai Szfinx építési idejének újragondolt változata című függelék, amelyben Schoch bemutatja a Szfinx régebbi származására utaló legfrissebb bizonyítékait. A világ piramisainak rejtélye izgalmas olvasmány mindazoknak, akik érdeklődnek az elveszett kultúrák, ókori városok és a civilizáció kezdetének rejtélyei iránt.

(Gold Book Kiadó)